2014. június 29., vasárnap

Magnéziázás

Akik szoktak hosszabb szetteket végrehajtani girjával, bizonyára tapasztalták már, hogy az izzadtság szép lassan elborítja az eszköz fülét, ami ettől rettentő csúszóssá válik. E kellemetlen jelenség ellen a fő fegyverünk a magnézia, avagy "kréta", ami általában egyenletesen borítja azokat az edzőtermeket, ahol komoly súlyokkal folyik a munka.
A girjasport esetében, mivel alapkövetelmény, hogy perceken át a golyó letétele nélkül dolgozzunk, kulcsfontosságú, hogy az ne repüljön ki a kezünkből az ismétlések folyamán. Ezért a magnéziázásnak különösen nagy jelentősége van e sportban.
Általában nem csupán a kezünket, hanem magát az eszközt, illetve annak fülét is bevonjuk magnéziával, hogy a hatás teljes legyen. Ennek azonban megvan a maga módszere, amelyet célszerű követni, ha nem akarjuk, hogy a por néhány ismétlés alatt eltűnjön a girjáról.
A főbb lépések a következők:
- tisztítsuk meg a fület minden szennyeződéstől,
- erős smirglivel dörzsöljük végig, a belső oldalakat, és az oldalsó részt is, hogy enyhén érdes felületet kapjunk, 
- dörzsöljük be a teljes fület magnéziával, amíg teljesen be nem borítja,
- (opcionális:) enyhén nedvesítsük be a fület, hogy megtapadjon rajta a magnézia, és így dörzsöljük be,
- takarítsuk le a felesleget a golyó testéről.
Az alábbi videón Chris Doenlen szépen bemutatja, hogyan zajlik a magnéziázás:


Ezen a videón pedig Anton Anasenko mutat be egy másik változatot, ahol a nedvesítés korábban történik meg.

2014. június 21., szombat

A girja nagyjai: Johnny Benidze

Johnny Benidze valószínűleg a legkisebb a girja nagyjai között, de nem eredményei értelmében: a legalacsonyabb, 60 kg-os súlykategóriában ért el elképesztő eredményeket. Az oldal alján látható képen megtekinthető, hogy viszonylik a fiatalember magassága Ivan Denisovhoz :) Élő bizonyítéka ő a "kicsi a bors, de erős" mondásnak.
Benidze 1990-ban született, és szülővárosában, Vitegrában kezdett el girjasporttal foglalkozni. Elképesztő tehetsége igen fiatalon megnyilvánult: mindössze 16 évesen szerezte meg a Sport Mestere rangot és 17 évesen már a Sport Világszintű Mestere volt. 2008-ban, 18 évesen súlycsoportjának legjobb sportolója lett. Ebben az évben tette át székhelyét Szentpétervárra, ahol Szergej Kirillov keze alatt fejlődött tovább. 
Egy korábbi ismertetés szerint eredményei: 110 lökés, 164 szakítás, és 192 pont biatlonban (természetesen mindent 32 kg-os girjával végzett), de ezek a számok ma már biztosan nem aktuálisak, hiszen például a lenti videón 188 szakítást hajt végre a 32-es golyóval; az alatta lévőn pedig 137 lökést teljesít dupla 32-vel. Érdemes ezen elgondolkodni egy kicsit: 137 lökés a saját testsúlyát meghaladó súllyal... igencsak tiszteletreméltó teljesítmény. Kis testsúlyú versenyzők: íme a hősünk :)

(Egyébként pedig átléptük a 10.000 oldalmegjelenítést, minden kedves olvasómnak köszönöm az érdeklődést!)




2014. június 19., csütörtök

A Girevoy Sport Magazin angolul a láthatáron!

2014-től az IGSF éves kiadványa, a Girevoy Sport Magazin nem csak oroszul, hanem két nyelven: oroszul és angolul is elérhető lesz. Ennek kapcsán tett közzé egy felhívást Olena Szemenova, miszerint várnak cikkeket edzésről, versenyekről, mindenféle girjasporttal kapcsolatos eseményről az évkönyv szerkesztőségében, amelynek címe: gira@igsf.biz. Természetesen hirdetéseket is lehetséges feladni :) 
Érdekődve várjuk a 2014-es számot! 
A felhívást itt találjátok meg.

2014. június 16., hétfő

Girjasportos hölgyek honlapja



Az egyik angol girjás oldal külön lapot szentel a girjasporttal foglalkozó hölgyeknek. Ezen a lapon megismerkedhetünk néhány - és remélhetőleg egyre több - női versenyzővel. Az oldal természetesen egyelőre főként a helyi erőkre koncentrál, de reméllhetőleg ez később változni fog, és megismerhetjük a női mezőnyt a világ más részeiről is.






Az oldalon e pillanatban három női versenyzőt találunk: Megan Jaffrayt, Tracey Langhamet, és Becky Penfoldot. Mind a három hölgyről hosszú leírást olvashatunk, a girjákkal és a girjasporttal való kapcsolatukról, egyebekről. Akit érdekelnek az emberek a golyók mögött, annak ajánlott olvasmány :)

2014. június 14., szombat

Hosszú ciklus verseny, Lyon: videó és eredmények



Lyonban az IGSF a múlt hétvégén nagyszabású hosszú ciklus versenyt rendezett, amelyen több, mint fél tucatnyi nemzet képviselő vettek részt, nők és férfiak vegyesen.
A lenti videóból úgy tűnik, remek rendezvény volt, a versenyzők egészen széles spektrumon helyezkedtek el a kezdőtől a profiig. Nem csak súlycsoportok, hanem korosztályok szerint is osztályozták az indulókat, így a veteránok külön kategóriában küzdöttek meg egymással.





És akkor a videó: 
 

Az eredmények pedig ezen a linken tekinthetőek meg. 

2014. június 11., szerda

A budapesti szakítás verseny eredményei


Június 7-én szakítás versenyt rendeztünk a Thor Gymben. Az esemény nagyon jól sikerült, kellemes volt a hangulat, és zökkenőmentes a lebonyolítás. Összesen 16 versenyző állt fel a platformra, hogy 10 perces szakításban megmutassa, mit tud, nagy örömünkre férfiak és nők vegyesen. 
A verseny a "szokásos" szabályok szerint zajlott, azaz egy kézváltás volt engedélyezett, a girját letenni pedig csak a szett végén lehetett.
Következzenek az eredmények (testsúly és girja szerinti felosztásban):

Férfiak
- 80kg, 16kg
1. Baranyi Zoltán 185 ismétlés
2. Benedek Balázs 173 ismétlés
3. id. Barcsik László 131 ismétlés

-80kg, 20kg
1. Szeghalmi Lajos 126 ismétlés

-80kg, 24kg
1. Barcsik László 131 ismétlés
2. Kovács Tamás 53 ismétlés
 
+80kg, 16kg
1. Losonczi János 143 ismétlés
2. Gyarmati József 126 ismétlés
3. Óvári Gábor 71 ismétlés
 
+80kg, 20kg
1. Pintarics Balázs 88 ismétlés
 
+80lg, 24lg
1. Torma Tamás 106 ismétlés
2. Polyák László 101 ismétlés
 
Nők
 
-65kg, 8kg
1. Szabó-Héger Zsófia 209 ismétlés
 
-65kg, 12kg
1. Ujvári Magdi 83 ismétlés
 
-65kg, 16kg
1. Hajagos Lilla 115 ismétlés
 
+65kg, 12kg
1. Piszman Zsófia 97 isméltés
 
Minden versenyzőnek gratulálunk!!
 
És végül néhány kép a versenyről:
 
 







2014. június 2., hétfő

Végső visszaszámlálás!

Figyelem, a visszaszámlálás megindult! Ma éjfélig lehet jelentkezni a június hetedikén megrendezésre kerülő budapesti szakítás versenyre
Szép számmal gyűltek össze a jelentkezők, ha csatlakozni akarsz, tedd meg ma! :)